A hét képe

2019. augusztus 5.: Ezen a szemet gyönyörködtető képen a VISTA teleszkóp látható. (A név magyarul látképet jelent, és a Visible and Infrared Survey Telescope for Astronomy rövidítése.) A távcső az ESO Paranal Obszervatóriumában található, ahol a tengerszint feletti magasság és a száraz klíma felhőmentes eget eredményez, és kiváló megfigyelési körülményeket tesz lehetővé. A Világegyetemben előforduló mindenféle jelenség különböző típusú fényeket hoz létre, amelyeknek csak egy kis része látható az emberi szem számára. A VISTA az infravörös tartományban végez megfigyeléseket, amely ugyanaz a fajta sugárzás, amelyet mi hőnek érzünk. A teleszkóp háromtonnás kamerája nagyon érzékeny, így lehetővé teszi, hogy a VISTA ezt a fajta fényt észlelje, mégha az Univerzum nagyon messzi tájáról is érkezik, és ezáltal csodás képek és áttörő tudományos eredmények létrehozásához járul hozzá. A VISTA fölött ugyanolyan rendkívüli az ég, mint az ESO másik létesítménye, az egyik távoli csúcs tetején éppen csak látható Nagyon Nagy Távcső (VLT) fölött. Ezeknek a műszereknek lenyűgöző ...

2019. július 29.: A Centaurus A galaxis látványos portréja az ESO legújabb, a chilei Paranal Obszervatóriumban üzembe helyezett SPECULOOS (Search for habitable Planets EClipsing ULtra-cOOl Stars) távcsőrendszerével készült kristálytiszta égbolt alatt. A korszerű miniobszervatórium négy darab 1 méteres távcsőből áll, amelyeket a Galilei-holdak után neveztek el, és az ESO legnagyobb teljesítőképességű teleszkópjai, a Nagyon Nagy Távcső (VLT) és a VISTA szomszédságában kaptak helyet. A SPECULOOS-t azért hozták létre, hogy akár tízszer több vörös törpe felmérését is elvégezhessék, mint ahányra jelenleg az ESO La Silla Obszervatóriumában működő TRAPPIST teleszkóp képes. Így statisztikai alapon azt várják, hogy legalább tizenkét olyan naprendszert fognak felfedezni vele, amelyek mérete hasonló a híres TRAPPIST-1 rendszeréhez. A Centaurus csillagkép irányában elhelyezkedő Centaurus A (NGC 5128) galaxis a déli éjszakai égbolt egyik legfényesebb objektuma. 1826-ban fedezte fel James Dunlop skót csillagász az egykori Parramata Obszervatóriumban. 11 millió fényéves távolságával a hozzánk legközelebbi aktív magú galaxis (AGN). A csillagászok úgy vélik, hogy ...

2019. július 22.: A képen látható modern épület az ESO chilei Paranal Obszervatóriumának főépülete (spanyolul Residencia), az obszervatóriumban dolgozó szakcsillagászok és műszaki szakemberek második otthona. Az Atacama-sivatagban fekvő épület felett univerzumbeli otthonunk, a Tejútrendszer húzódik. Az épületet a német Auer+Weber mérnöki iroda tervezte, tökéletesen beillesztve azt az Atacama száraz sivatagi látképébe, hogy a lehető legkevésbé zavarja a csillagászati megfigyeléseket. Az épület modern vonalvezetése és homokszíne jól illik az obszervatóriumot övező, marsi felszínt idéző környezetbe. A Residencia a főgonosz tökéletes rejtekhelyeként funkcionált a Quantum of Solace (magyar „ferdítésben”: A Quantum csendje) c. James Bond-filmben, amelyet aztán az egyik kulcsjelenetben – természetesen csak virtuálisan – fel is robbantottak. A Paranal Obszervatórium ad helyet az ESO VLT távcsőegyüttesének, illetve annak a négy segédteleszkópnak, amelyekkel együtt az előbbiek a VLT Interferométert (VLTI) alkotják.

2019. július 15.: Ez a felvétel az SS 433 katalógusjelű mikrokvazárt ábrázolja. A Sas csillagkép irányában tőlünk 18 ezer fényévre található égitestet már negyven évvel ezelőtt felfedezték, ám ez az első szubmilliméteres mikrohullámú tartományban készült felvétel róla. Az Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) felvétele azért különleges, mert megmutatja az égitest szívében található fekete lyuk körül áramló forró anyagkorong által létrehozott jeteknek is nevezett anyagkilövelléseket. Viszonylagos közelségének köszönhetően az SS 433 tanulmányozása különösen hasznosnak bizonyult a csillagászok számára, melyből sokat megtudhattunk ezeknek az anyagsugaraknak a természetéről és magukról a mikrokvazárokról is. A felvételen megjelenő dugóhúzó formát a precessziónak nevezett jelenség okozza. A világűrbe irányuló jetek forrása lassan körbe fordul, akár egy ferde tengelyű pörgettyű. Ez a hatalmas dugóhúzó 5000-szer nagyobb a Naprendszernél. Ennek a megfigyelésnek az egyik különlegessége, hogy az anyagsugarak alakját a csillagászok már az ALMA méréseket megelőzően pontosan előre tudták jelezni a Global Jet Watch nevű távcsőhálózat által a korábbi évek során ...

2019. július 8.: Az Abell 24 katalógusjelű vörös színű gázköd a Canis Minor (Kis Kutya) csillagkép irányában figyelhető meg. Az objektum a planetáris ködök közé tartozik, amelyeket haldokló csillagok hoznak létre, amikor külső rétegeiket az űrbe vetik. Nevük ellenére a planetáris ködöknek semmi közük a bolygókhoz. Az elnevezést az Uránusz felfedezésével hírnevet szerzett William Herschel alkotta: a kis felbontású csillagászat korában ezek a ködös objektumok a sötét űrben kóborló óriásbolygóknak tűntek a távcsövekben. A Naphoz hasonló csillagok életük nagy részében hidrogént alakítanak héliummá a magjukban. Pályafutásuk végére azonban kifogynak az üzemanyagból, ami az egyensúly megszűnésével jár: nem tudnak többé ellenállni a gravitáció összehúzó hatásának, és a magjuk elkezd összeomlani. A magban a hőmérséklet ugrásszerűen megnő, miközben a hidegebb külső rétegek kitágulnak, aminek következtében az egész csillag vörös óriássá fúvódik. Amikor a Nap esetében bekövetkezik ez az állapot, csillagunk sugara a mostaninak legalább 250-szeresére nő majd, és teljes egészében elnyeli a belső bolygókat, valószínűleg ...

2019. július 1.: Majdnem pontosan 100 évvel ezelőtt figyelemre méltó teljes napfogyatkozás következett be. A jelenség két okból is különleges volt. Először is majdnem hét perces hosszúságával a megelőző 500 év leghosszabb teljes napfogyatkozása volt, másodszor pedig a csillagászok felhasználták az akkor mindössze néhány éves új teória, az általános relativitáselmélet egyik előrejelzésének ellenőrzésére – úttörő eredményt jelentő sikerrel. Einstein 1915-ben hozta nyilvánosságra általános relativitáselméletét. Az 1919-es teljes napfogyatkozás pedig kitűnő lehetőséget nyújtott a kísérleti ellenőrzésére, annak tesztelésére, hogy a Nap roppant gravitációs terében elhajlik-e a csillagok fénye, ahogyan azt az Einstein-elmélet jósolta, és ha igen, hogyan. A fogyatkozás során a Hold egy időre kitakarja központi égitestünk fényes korongját az égen, láthatóvá téve így a Nap irányának közelében elhelyezkedő csillagokat, amelyek egyébként belevesznek annak sugárözönébe. Az elképzelés szerint ezen csillagok fogyatkozás alatti pozíciójának mérésével, majd azok összehasonlításával egy olyan éjszakai időpontban mért pozíciókkal, amikor a Nap nem tartózkodik azon a területen, meg lehet határozni, ...

2019. június 24.: Ezen a lenyűgöző, teljes égboltot ábrázoló panorámafelvételen a Tejutat a ma már nem működő svéd–ESO szubmilliméteres távcső fölött láthatjuk átívelni az ESO La Silla Obszervatóriumában. Megépítésekor ez az úttörő műszer volt az egyetlen nagyobb szubmilliméteres távcső a déli féltekén. A csillagászati észlelési technika azonban gyorsan fejlődik, ezt a valaha csúcstechnológiájú távcsövet pedig elavulttá tette az Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) távcsőrendszer, a ma létező legnagyobb földfelszíni csillagászati program. Linkek A felvétel halszemoptikás változata A felvétel 360x180 fokosra kiegészített változata

2019. június 17.: Ezen a csodaszép fényképen az Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) távcsőhálózat néhány antennáját látjuk a Tejútrendszer központi vidékének panorámája előtt. Az ALMA az itt láthatónál sokkal több egységből áll. Az egymástól legtávolabbi parabolatányérok között 16 km a távolság, és a rendszer összesen 66 vevőegységből épül fel! Az égbolt látványosságai közt megtaláljuk a Dél Keresztjét – a legközelebbi antennatányér fölött jobbra –, valamint ettől is valamivel jobbra a Carina-ködöt. A csillagászok hatalmas csillagbölcsőket alkotó molekulaködök mélyére nyernek bepillantást az ALMA segítségével, de ugyanezzel a műszerrel észlelnek keletkezőben lévő galaxisokat is a megfigyelhető világegyetem peremén. A teleszkópok hátulján derengő zöld fénypászmák bár a szokásos üzemmenethez tartoznak, ugyanakkor a chilei sivatag túlvilági, éteri hangulatát is fokozzák ezen a felvételen. A felvételt Petr Horálek, az ESO egyik fotós nagykövete készítette.

2019. június 10.: Ez az egyenetlen, redős felszín a Marsa emlékeztet, pedig a kép egy valójában sokkal közelebbi helyszínről készült — a hullámok szabdalta terep a chilei Atacama-sivatag északi részén található, az ESO több élvonalbeli távcsövének és obszervatóriumának otthonában. A sivatag jellegzetesen földönkívüli megjelenése olyannyira nyilvánvaló, hogy a Földnek ezt a vidékét Mars-analóg helyszínként használják. Kutatók érkeznek az Atacamába, hogy megvizsgálják a talaj összetételét és szerkezetét, a felszín geológiai jellemzőit és más tulajdonságait, a múltbéli biológiai aktivitás esélyeit (beleértve, hogy ezek a helyszínek alkalmasak voltak-e az extremofil élet számára), az időjárási jellemzőket, a szárazságot és így tovább. De ami talán a legfontosabb: az Atacamához hasonló területek segíthetnek felkészülni a folyamatban lévő és tervezett űrmissziókra (az emberi személyzettel ellátott és személyzet nélküli küldetésekre), mivel megfelelő környezetet teremtenek a berendezések, a manőverek és a küldetéstervek teszteléséhez. A kép közepétől jobbra ember alkotta építmények látszanak — ez az ALMA (Atacama Large Millimeter/submillimeter Array), a világ legnagyobb ...

2019. június 3.: Ezen a látványos hosszú expozíciós idejű felvételen az ESO egyik asztofotós nagykövete, Petr Horálek az ESO La Silla Obszervatóriumának éjszakai nyüzsgését és a chilei Atacama-sivatag távolabbi országútjainak és településeinek halovány fénylését örökítette meg a csillagos égbolt alatt. A háttérben összetéveszthetetlen zöldes derengésként láthatjuk a Föld magaslégköréből származó légkörfénylést is. A horizonton feldereng a Fiastyúk nyílthalmaz, tagjai, a mítoszok Hét Nővére a távoli hegycsúcsok között lejtik táncukat. Közvetlenül fölöttük a vadász, az Orion csillagkép uralja a fotó legnagyobb részét. Az Orionban mindenfelé számos ionizált gázfelhő és -ív emissziós ködjének vörös foltja dereng. A Tejút egész égbolton átívelő jól ismert sávját is láthatjuk a fényképen. A La Silla Obszervatórium Észak-Chilében, 2400 m tengerszint fölötti magasságban helyezkedik el. Ez a hely büszkélkedhet a Föld egyik legsötétebb éjszakai égboltjával, és már az 1960-as évek óta az ESO egyik fontos pillére. A lenyűgöző fényképet a világ egyik legeredményesebb 4 m-es osztályú csillagászati eszköze, az ESO ...

2019. május 27.: A legtöbb csillagász még szabadidejében sem tud elszakadni a csillagokkal telehintett égbolt lenyűgöző látványától. A kép az ESO chilei Paranal Obszervatóriuma munkatársainak lakóhelyén (Residencia) örökítette meg az ablakból a csillagokat áhítattal figyelő csillagászt. A csillagporos Tejút éppen felkel az Atacama-sivatag felett, amelynek Cerro Paranal csúcsán működik az ESO VLT távcsőegyüttese. A 2002-ben átadott Residencia kialakítását a barátságtalan sivatagi körülmények határozták meg. A mélyedésben felépített csillagászoázisban – az Atacama embert próbáló viszonyaitól óvó hely – 108 lakószoba található, de van benne zöldellő kert és úszómedence is. Az épületet úgy tervezték, hogy belesimuljon a környezetébe, és a lehető legkisebb fényszennyezéssel terhelje a Paranal kivételesen sötét égboltját. A Residencia elbűvölő, de egyben szokatlan kinézete a filmesek fantáziáját is megragadta 2008-ban, amikor a soron következő James Bond-film (Quantum of Solace – A Quantum csendje) egyik helyszínéül szolgált.

2019. május 20.: Az életben legfeljebb egyszer adódik ilyen alkalom, de az ESO Paranal Obszervatóriuma munkatársainak mégis összejött: a helyszínen élvezhették a világhírű gordonkaművész, Yo-Yo Ma különleges előadását. 2019. május 1-jén az ünnepelt művész meglátogatta a VLT távcsőegyüttesnek otthont adó Paranalt, hogy a csillagászati központ megtekintése során saját szemével győződhessen meg kápráztató égboltjának szépségéről. A munkatársak nagy örömére egy különleges koncertet is adott, amelynek szerves részét képezte a koromfekete égbolt. A képen a művész a csillagfényes előadás közben látható, a koncertnek utánozhatatlan hangulatot kölcsönző fenséges Tejúttal és Magellán-felhőkkel a feje felett. Több más darab mellett Bach csellószvitjeiből is játszott, sőt a hallgatóságot is megkérdezte, hogy van-e valakinek különleges kívánsága. Másnap Yo-Yo Ma találkozott az állomány néhány tagjával, akik megosztották vele tapasztalataikat arról, hogy milyen az Univerzum titkainak feltárásán dolgozni az Atacama-sivatag szélsőséges körülményei között. A látogatásra emlékeztető ajándékokat is kapott, köztük egy ESO baseballsapkát, amelyet később viselt is a Santiagóban adott koncertjén. A ...

2019. május 13.: Az Orion (Vadász) az éjszakai égbolt egyik legkönnyebben felismerhető csillagképe. Legfényesebb csillagait már több tízezer éve ismeri az ember. A kínai csillagászok úgy nevezték, hogy 参宿 vagy Shēn, ami szó szerint “három csillagot” jelent. Az elnevezés a csillagkép három legfényesebb csillagára, a Vadász övére utal. Az ókori Egyiptomban a később Ozirisszel és Ízisszel azonosított Szah és Szopdet istenről nevezték el a konstellációt, míg a görög csillagászok egy bátor vadászt láttak benne, aki kardját a feje fölé emelve épp lecsapni készül. Így nevezték el Orionnak. Mitológia ide vagy oda, az Orion lenyűgöző darabja az égboltnak. Az ESO Nagyon Nagy Távcsövének (VLT) ez a képe a csillagkép szívében található NGC 2023 jelű reflexiós ködről készült. A jól ismert Lófej-köd és Láng-köd közelében megbúvó, a Földtől nagyjából 1500 fényévre lévő NGC 2023 az égbolt egyik legnagyobb reflexiós köde. A reflexiós ködök csillagközi porból álló felhők, amelyek a közeli csillagok fényét, vagy azokét a ...

2019. május 6.: Ez a lenyűgöző és bizarr UHD panorámaképen az ESO Paranal Obszervatóriuma látszik, amely az ESO Nagyon Nagy Távcsövének (VLT, Very Large Telescope) ad otthont. A Tejút minden egyes éjszaka kecsesen tűnik fel az égen a megfigyelőhely felett, elbűvölően részletgazdagon, tisztán látható. Itt azonban a galaxis alámerülni látszik az éjszakai égbolton, két elkülönülő oszlopot formálva, miközben a kép felső részét teljesen kitölti. Vajon miért ennyire torzult ez a kép? Az ismerős égi jelenet újraformálása annak a módszernek köszönhető, amivel a fotós, az ESO fotónagykövete, Petr Horálek a felvételt készítette. Horálek a teljes égboltot fotózta, a zenittől a horizontig, 360 fokban. A „két Tejút” valójában egy és ugyanaz — a galaxisunk síkja ível az égen horizonttól horizontig. Ahogy a fejünk fölé kerül, elterülni látszik a panorámakép felső szélén annak a torzításnak a hatására, amely ahhoz szükséges, hogy a teljes égbolt leképezhető legyen egy sík, téglalap alakú képre. Bár a Tejútrendszer ellopta a ...

2019. április 29.: Ezen a felvételen annak a 74 közeli galaxisnak az egyike látható, amelyekben az Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) mikrohullámú távcsőrendszer csillagbölcsőket vizsgál a PHANGS (Physics at High Angular resolution in Nearby GalaxieS) nevű kutatási program keretében. A programra eddig fordított több mint 750 órányi műszeridő során már 100 000 ilyen csillagkeletkezési régiót sikerült megfigyelniük a csillagászoknak. Az ALMA rendkívüli teljesítményének köszönhetően kellően nagy felbontású adatokat szolgáltat a csillagbölcsők részletes vizsgálatához. A megfigyelések rávilágítottak arra, hogy míg egyes régiók csak úgy ontják a fiatal csillagokat, addig mások sokkal kényelmesebb tempót diktálnak – épp csak hintik a csillagokat. A csillagkeletkezési folyamatok ilyen széles változatossága volt a hatalmas tudományos vállalkozás egyik mozgatórugója. Sok elképzelés született már ennek a változatosságnak a magyarázatául, melyek némelyike a szülőgalaxis tulajdonságaiból – mint méret, életkor és belső dinamika – indul ki. Ám ezidáig a részletes megfigyelési adatok hiányában a csillagászok nem tudták próbára tenni a hipotéziseket. A PHANGS ...

2019. április 22.: Az ESO Hét képe sorozat következő tagja, az ESO fotónagykövete, Petr Horálek által készített felvétel a fényesen dagadó holdsarlót mutatja a chilei Andok feletti, mély bíborból vérvörösbe hajló égbolt ölelésében. A még derengő horizontra az Univerzum leghidegebb objektumainak sugárzását begyűjtő ultramodern ALMA (Atacama Large Millimeter/submillimeter Array) antennarendszer két tányérja rajzol fekete árnyakat. Az antennapár már az égre szegeződik, türelmetlenül várva, hogy a szemet gyönyörködtető felhők elvonuljanak, és elkezdhessék az esti észlelést. A rendkívül száraz Atacama-sivatagban ötezer méter magasságban az ilyen felhők viszonylag ritkák. Chile északi részének ezen területe felett a légkör páratartalma hihetetlenül alacsony, ami rendszeres derült égboltot, évenként kb. háromszáz felhőmentes éjszakát eredményez. Az ALMA-t 66 egyedi antenna alkotja, ezek mindegyikének helye nagy pontossággal változtatható a hatalmas Chajnantor-fennsíkon, így az antennákból számos konfiguráció állítható elő. Ha összedolgoznak, sokkal nagyobb térbeli felbontással észlelhetik a kozmoszt, mint egyenként, együttesen pedig a világ legnagyobb földfelszíni csillagászati projektjét alkotják.

2019. április 15.: A szó szerint rideg körülmények között készült panorámafelvétel az ESO VLT távcsőegyüttesét, a világ egyik legkorszerűbb obszervatóriumát mutatja, amely szinte felülmúlhatatlan minőségű csillagászati adatokat gyűjt a chile Atacama-sivatag egyik magányos hegycsúcsán, a Cerro Paranalon. Bolygónk e távoli szegletének számos előnye van: a Földön a legszárazabb és legtisztább észlelési feltételeket nyújtja – az Atacama-sivatag egyes meteorológiai állomásain még soha nem jegyeztek fel esőt! –, és teljesen mentes a fényszennyezéstől. A paranali csillagászok már napnyugta előtt csillagokkal teli égboltban gyönyörködhetnek, miközben a hanyatló Nap fénye megvilágítja a felszínre kicsapódott vékony dérréteget, utánozhatatlanul légies ragyogással bevonva az egész obszervatóriumot. Az elszigeteltségnek vannak persze hátrányai is. A helyszínre jutás ugyanis igényel némi elszántságot. A Paranalra nincs tömegközlekedés, így a látogatóknak kocsival kell elérniük a csúcsot vagy az északra lévő antofagastai repülőtérről, vagy a 110 kilométerre délre fekvő legközelebbi városból. Ez azonban nem akadályozza meg a kutatókat, látogatókat, vagy akár a filmstábokat, hogy eljussanak ide. ...

2019. április 8.: Az ESO Nagyon Nagy Távcsövét alkotó négy hatalmas távcsőegység nyugodtan ül a lila és aranyszínű égbolt alatt, békésen sütkérezve a Nap utolsó sugaraiban Chile északi részén, az Atacama-sivatagban található Cerro Paranal felett. Az apró félhold szinte alig látható a kép közepén — a Hold „fejjel lefelé” tűnik innen, az ismerős félhold alakja invertálva látszik. Ez normális a déli féltekén, köszönhetően a Hold által az éjszakai égbolton bejárt útnak és a megfigyelő nézőpontjának. Ezt a megjelenést nevezik „nedves Holdnak” vagy „Vigyorgó Holdnak” is, mivel a félhold ívének felfelé mutató csúcsai vagy tálat reprezentáltak — amiről a hawaii mitológiában azt hitték, hogy lassan megtelik esővel — vagy Lewis Carroll Vigyorgó macskájának széles vigyorát az Alice Csodaországban című művéből. A képet az ESO egyik Fotónagykövete, Miguel Claro készítette. Az ESO nagyon büszke arra, hogy bemutathatja Fotónagyköveteinek, vagyis azon világszínvonalú asztrofotográfusokból álló csoport tagjainak munkáját, akik éjszakáról éjszakára lencsevégre kapják a tiszta égboltot Chilében ...

2019. április 1.: Az alkony beköszöntével lámpaoszlopok lágy fénye simogatja az ESO Szupernóva Planetárium és Látogatóközpont domborulatait és szögleteit. A horizont egyre halványuló vörösen izzó vásznára fák rajzolnak árnykoronákat, míg a mesterséges fények világos foltokkal és árnyékos sarkokkal varázsolnak már-már misztikus környezetet az ESO központja köré a németországi Garchingban. Az égen ferdén áthúzódó fényes pontsorozat a görög istenek hírnökének római megfelelőjéről elnevezett Merkúr bolygó nyoma, amelyet mintegy 60, kb. egy óra alatt egymás után rögzített felvétel rajzol ki. A Merkúrt általában elég nehéz megfigyelni, elsősorban azért, mert közel van a Naphoz, így könnyen beleveszik annak sugárözönébe. Az észlelést városból végezve ráadásul még a fényszennyezés is nehezíti a megpillantását. Jelen esetben azonban számos tényező segítette az ESO fotónagykövete, Petr Horálek munkáját, hogy elkészíthesse a felvételsorozatot: az éjszaka különösen tiszta volt, a Merkúr mindössze két nappal volt legnagyobb keleti kitérése, azaz a Földről nézve a Naptól mért legnagyobb szögtávolsága előtt, és ráadásul magasan is állt ...

2019. március 25.: Ez a bámulatba ejtő kép világosan szemlélteti, hogy a csillagászati obszervatóriumokat miért építik távoli, gyakran zord helyekre. Chilében, az ESO La Silla Obszervatóriumában az ég annyira tiszta és mentes mindenféle ember készítette fényforrástól, hogy úgy tűnik, mintha egy fényes-színes égi tűzijáték zajlana. Ezt a Petr Horálek, az ESO fotónagykövete által készített fotót digitálisan úgy állították össze, hogy az ég minél nagyobb területét mutassa. Ezért látszanak az ESO 3,58 m-es New Technology Távcsövéhez (balra) és a 3,6 m-es távcsövéhez (jobbra) vezető utak torznak, a fényes fényfolyó, maga a Tejút pedig horizonttól horizontig nyúlva szeli át az eget. A kozmikus tűzijátékon kívül tele van még ez a látvány számos lenyűgöző jelenséggel. A rózsaszín „tűzijáték” igazából világító gáztömegek, amelyeket ködöknek hívunk. A Tejúttól jobbra találhatóak a Magellán-felhők, két közeli törpegalaxis. A kép bal oldalán a horizont felett egy halvány, fehéres fényoszlop látszik. Ez az állatövi fény, amelyet a Naprendszerben található apró porrészecskéken visszaverődő ...